Takács Szabolcs: Gondolatok a vadász szó apropóján
Jó böngészést!
Februárban vadászható
Szép új világ – Orosz vadkanvadászat
Könyvespolcra

Tavasszal és nyár elején hazánk apróvadas területein óriási gondot okoznak a varjúfélék, főként a dolmányos varjú és a szarka, de a szajkó sem szívesen látott vendég, főleg, ha sok van belőle. Ezek a fajok életmódjuknál fogva – a növényi táplálék mellett – jelentős mennyiségű madártojást és fiókát is fogyasztanak. S bár a szajkók leginkább az énekesmadarakra pályáznak, a dolmányos varjak és a szarkák a nyúlfikra, illetőleg a fácán-, valamint fogolycsibékre is komoly veszélyt jelentenek. Vadászatuk – vadgazdálkodási szempontból – éppen tavasszal volna a legszükségesebb, ám a „természetvédők” által kibumlizott idénykorlátozás miatt csak ősztől a tél végéig lehet őket elejteni. De hogyan?

Még gyermek voltam, amikor apámmal hajtóként részt vehettem egy vadászaton. Első látásra „szerelem” lett. A vadászattal és a kutyákkal. Ez vezetett ahhoz, hogy előbb kutyáim voltak, majd amint lehetett, vadász lettem.

Az emberi kultúrák szerveződésének hajnalán, amikor a vadászat még a megélhetés forrása volt, a vadászó embereknek nem volt különösebben fontos, hogy a vadászatokon melyikük lándzsája vagy nyila oltotta ki a vad életét. A cél közös volt, a fennmaradásért küzdöttek. Természetesen a trófea fogalma már akkor is létezett, de a legyőzött vad koponyája, esetleg bőre, fogai inkább szolgálták a vallási rituálékat, mint az egyes vadászok diadalát. Később, mikor a fegyverek is tökéletesedtek, könnyebben kezelhetőbbé váltak, és a vadászatot nem a mindennapi szükség kényszere irányította, hanem sokkal inkább az egyéni bátorság és a rátermettség az erő próbálja lett.

November közepén a kedvesemmel az Őrségben kirándultunk. A pityerszeri múzeumfaluban tett séta után Szalafőt elhagyva Őriszentpéter felé tartottunk, amikor az úttól alig kőhajításnyira, a lakott területtől jó pár kilométerre egy beagle feje emelkedett ki a barázdából. Megálltunk, és a fagyhalál határán didergő, a hideg mellett a kimerültségtől is reszkető kutyust betettük a meleg autóba. Miután egy pokróccal gondosan betakargattuk, megfordultunk, és megint Szalafő felé vettük az irányt. Ott aztán néhány telefon és egy rövid nyomozás után eljutottunk egy igen kedves hölgyhöz, akinek több kutyája van, és aki reményeink szerint segíthet megtalálni a vélhetően elcsatangolt eb tulajdonosát.